Az irodalmi szerkesztés fajtái

A könyvesboltokban megtalálható irodalmi művek rendszerint háromféle szöveggondozáson mennek át: tartalmi szerkesztés, stilisztikai szerkesztés, korrektúra.

Stilisztikai szerkesztésnél a szakértő a stílus, érthetőség, gördülékenység szempontjából javítja a kéziratot.

Mi tartozik bele?

Figyeli a megfelelő szóválasztást, az ismétlődő szavakat, kliséket, esetleg húzza a túlírást, világosabbá teszi a fogalmazást, húzza a redundáns részeket, rámutat a zavaros vagy döcögős szakaszokra, rámutat a stílustörésekre, képzavarokra, figyeli a mondatok ritmusát stb.
Vagyis elsősorban a prózával foglalkozik, hogy a szövegnek meglegyen a sodrása, könnyen olvasható, világos és érthető legyen, az író azt fejezze ki a szövegével, amit ki akar fejezni, azt a hangulatot adja át, amit szeretne.

A stilisztikai szerkesztésnek nem része a történet, a dramaturgiai és érzelmi ív, a konfliktusok, a karakterábrázolás, a világépítés javítása, és az ezzel kapcsolatos tanácsadás.

Például ha a szöveg egy ponton nem érthető, mert logikai hiba van benne, azt jelezni fogja megjegyzésben a szerkesztő, de ha a világépítésed logikai hibára épül, azt a komplex szerkesztés keretében tudod átbeszélni a szerkesztővel.

Ez a szerkesztéstípus azoknak a szerzőknek ideális, akik a történetet már előzőleg javították, és a prózájukat szeretnék csiszolni.

A Szövegdiagnosztika már a kézirat tartalmi javításához tartozik, és itt a szerkesztő a kézirat egészére vonatkozóan ad általános tanácsokat. Például a történetvezetéssel, érzelmi ívvel, karakterábrázolással, információadagolással, feszültségépítéssel, világépítéssel, leírásokkal stb. kapcsolatban.

Nagyon gyakorlott írók esetében a Szövegdiagnosztika (esetleg az ahhoz kérhető Írástechnikai tanácsadás) önmagába elégséges lehet, és ennek alapján a szerző már képes javítani úgy a kézirata tartalmi részét, hogy nincs feltétlenül szüksége Komplex szerkesztésre. Viszont stilisztikai szerkesztésre minden esetben szükség van, ha egy író meg szeretné jelentetni a kéziratát.

A Komplex szerkesztés tartalmazza a stilisztikai szerkesztés mellett a tartalmi szerkesztést is.

Azaz itt a szerkesztővel közösen javítjátok a dramaturgiai ívet, konfliktusokat, a karakterábrázolást, információadagolást, világépítést stb.

Ez a Szövegdiagnosztika szolgáltatásnál annyival nyújt többet, hogy a szerkesztő nem általános tanácsokat ad a kézirattal kapcsolatban, nem csupán a visszatérő hibákra koncentrál, hanem a szövegen végighaladva megjegyzésekben jelöli a javítandó részeket, vagy amin egyszerűen érdemes lenne elgondolkoznia a szerzőnek.

A Komplex szerkesztés két körből áll. Az első körben megtörténik a tartalmi szerkesztés: a szerkesztő bejelöli a szövegben a kérdéses részeket, és azokat hogyan lenne érdemes javítani. Visszaküldi neked a szöveget, és te elvégzed a javításokat (persze jogodban áll nem egyetérteni a szerkesztővel). A szerzői átírás határideje ideális esetben egy-két hét, de maximum 3 hónap. Az új verziót visszaküldöd a szerkesztőnek, aki ezek után elvégzi a stilisztikai szerkesztést.

A második körben arra ad visszajelzést, hogy bizonyos átírások hogyan sikerültek, de ebben a szakaszban már a próza csiszolására, a szövegszintű javításokra koncentrál, nem a tartalomra.

Fontos tudni, hogy a szerkesztő nem korrektor.

A korrektor ellenőrzi a helyesírást, javítja a központozást, az elgépeléseket, ügyel az elnevezések egységességére stb. A korrektor nem nézi a történetet, nem nézi a stílust, ő ilyen szempontból nem is nyúlhat bele a kéziratba. Természetesen a szerkesztő is javítja az általa észrevett helyesírási hibákat és elgépeléseket, de elsősorban nem erre figyel, és nem is ez a feladata, a korrektúrázás egy önálló szakma. Ha a szerkesztett kéziratod megjelentetnéd, mindenképpen érdemes átnézetni egy korrektorral is.

Az áttekintő táblázat jelöli, hogy az egyes szolgáltatások milyen javításokra fókuszálnak leginkább. Persze a Szerkesztési mintánál is adhat a szerkesztő a szöveg tartalmi részére vonatkozóan tanácsokat, vagy a Szövegdiagnosztikában említhet visszatérő stilisztikai problémákat, de mindkét szolgáltatásnál máson van a hangsúly.

 a kézirat tartalmi javításaa kézirat stilisztikai javítása
Szerkesztési minta x
Szövegdiagnosztikax 
Stilisztikai szerkesztésx
Komplex szerkesztés xx